Találatok szűrése (1)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Országrészek
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Lista nézet Táblázatos nézet

Időjárás

Ukrajna éghajlata mérsékelt. Az éves átlaghőmérséklet megközelítően 10 °C, legmelegebb hónapja július, a leghidegebb pedig január.

Közlekedés

Jelenleg a fő közlekedési útvonalakon is sok a kátyú. Javasoljuk, ha lehetséges, úgy tervezzék meg útvonalukat, hogy az az alsóbbrendű útvonalhálózatot kevésbé érintse, és még a sötétedés beállta előtt érjék el úti céljukat. Kérjük, mérsékeljék utazási sebességüket, és fokozott figyelemmel legyenek a közlekedés többi résztvevőjének váratlan manővereire is. Ugyancsak érdemes vigyázni az úttest szélén általában kivilágítás nélkül közlekedő gyalogosokkal, biciklisekkel és lovas kocsikkal. Mindenképpen fokozott körültekintéssel közlekedjünk. Az utak rossz állapota is sok baleset okozója.

Egészségügy

Az ország egészségügyi ellátásának színvonala változó. Az állami intézmények mellett a nagyobb városokban ma már működnek térítés ellenében igénybe vehető, korszerűen felszerelt, európai színvonalú szolgáltatást, kezelést nyújtó magánklinikák.A központi ivóvíz-ellátás és csatornázás főként a városokban és nagyközségekben megoldott, így a csapvíz fogyasztásától tartózkodjunk.

Ünnepek

  • január 1. Újév
  • január 7. Karácsony (pravoszláv)
  • március 8. Nemzetközi nőnap
  • május 1. és 2. a Munka napja
  • május 9. Győzelem napja
  • június 28. az Alkotmány napja
  • augusztus 24. a Függetlenség napja.

Hasznos címek, telefonszámok

Ungvári főkonzulátus: +380 67 312 22 47
Konzuli kerület: Kárpátalja megye 8 járása (Ungvári, Munkácsi, Szolyvai, Ilosvai, Ökörmezői, Volóci, Perecsényi, Nagybereznai járások), Lemberg (Lvov) megye, Ivano-Frankivszk megye, Csernyivci megye.

Beregszászi konzulátus: +38 067-310-64-50
Konzuli kerület: Ukrajna Beregszászi járása, Nagyszőlősi járása, Huszti járása, Técsői járása és Rahói járása.

Kijev Nagykövetség

  • Cím: Ul. Rejtarszkaja 33. Kijev 01034
  • Előhívó: 00-380-44
  • Telefon: 230-8001, 230-8002, 230-8003
  • Ügyelet: 00-380-67-231-9664
  • Kijevi nagykövetség konzuli részlege: +380 67-233-03-19
  • Fax: 238-6497
  • E-mail: mission.kev@kum.hu
  • Honlap: http://www.mfa.gov.hu/emb/kiev

Ukrán Nagykövetség Magyarországon:

  • Cím: 1125 Budapest, Istenhegyi út 84/B.
  • Telefon: 422-4120
  • Fax: 220-9873
  • E-mail: uakovetseg@t-online.hu

Közbiztonság

Ukrajnában alapvetően jó a közbiztonság, ennek ellenére fontos a körültekintés ukrajnai tartózkodásunk során. Előfordulhat a gépjárműben felejtett értékek, iratok eltulajdonítása, illetve a zsebtolvajlás a zsúfolt helyeken, pl. piacokon. Az Ukrajnába utazó magyar turistáknak azt ajánljuk, hogy értékeik megóvására különösen figyeljenek, irataikat tartsák mindig maguknál.

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez kérjük, válasszon az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Kijev
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)
  • JAN
  • FEBR
  • MÁRC
  • ÁPR
  • MÁJ
  • JÚN
  • JÚL
  • AUG
  • SZEPT
  • OKT
  • NOV
  • DEC
  • -2°
  • -1°
  • 13°
  • 20°
  • 23°
  • 24°
  • 24°
  • 19°
  • 12°
  • -
  • -8°
  • -3°
  • 10°
  • 13°
  • 15°
  • 14°
  • 10°
  • -2°
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • 31
  • 56
  • 39
  • 48
  • 53
  • 73
  • 88
  • 69
  • 47
  • 35
  • 51
  • 52
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot lát, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatja el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írja meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást talált!

Ukrajnai desztinációk

Kárpátalja
Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!