Találatok szűrése (34)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Országrészek
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Lista nézet Táblázatos nézet

Időjárás

India éghajlatát leginkább a monszun szabályozza. A nyári monszun júniusban érkezik délnyugat felől, s általában négy hónapon át tart. Ebben a négy hónapban esik le az évi csapadék túlnyomó része. Mennyisége változó. A monszunesők hatására a folyók megáradnak, a víztározók megtelnek, s ebből a vízmennyiségből gazdálkodik India a következő év során. November végén, december elején kezdődik a hűvös és száraz évszak, a tél. Ekkor északkeleti monszunszelek fújnak, esőket azonban csak a Koromandel-part kap, a hőmérséklet pedig sok helyen fagypont közelében lehet. A legszárazabb időszak a március elejétől május végéig tartó „tavasz”. A hőmérséklet is ekkor a legmagasabb, a szárazföld belsejében elérheti az 50 fokot is.Az ország déli részén a szeptembertől áprilisig tartó időszak a legkellemesebb, de ebben az időszakban is nagy melegre kell felkészülnünk. A nyári hónapokban tartó monszun európai embernek szokatlan, noha a helyiek ezt az időszakot kedvelik a legjobban. India északi részén (Khasmir, Ladakh) a májustól októberig tartó időszak a legalkalmasabb az utazásra.

Közlekedés

Autóval
Mivel Indiában rendkívül olcsó taxival közlekedni, csak kevés turista bérel autót. A közúti közlekedés meglehetősen kaotikus, nem ajánlott az autóbérlés. Az úton bármikor keresztülsétálhat egy háziállat vagy szent tehén, és az utak minősége is hagy kívánni valót maga után. Az üzemanyag olcsó.  

Vasúttal
A világon Indiában van az egyik leghosszabb vasúthálózat, és mintegy 15 millió utast szállít nap, mint nap. A legnagyobb kényelmetlenséget az okozza, hogy a hálózat négyféle nyomtávból áll, és egyes síntávolságok között nincs átjárás: az embereknek át kell szállniuk. A másik nagy probléma a túlzsúfoltság: teljesen általános, hogy sokan a kocsik tetején, vagy az ajtókon kilógva, a vonat oldalán csüngve utaznak, ebből kifolyólag gyakoriak a balesetek is. A vasútközlekedés kaotikusnak tűnik ugyan, de meglepően jól működik.
A járműpark különböző típusú vonatokból áll (gyors, személy, klímás, stb.), és mindegyik típushoz külön jegyet kell váltanunk, amelyek ára nem csak a típustól, de a megtett kilométertől is függ.A kocsikat 7 osztályba lehet besorolni, a gyakorlatban azonban csak 4 működik közülük: klímáságyaskocsi, első osztály, másodosztályú kocsik fekvőhelyekkel és másodosztály helyjegy nélkül. A fekvőhelyeket a jegy megvásárlásánál vagy a vonatra való felszálláskor kell megváltani. Leggyakrabban azonban az utazók a másodosztályt választják helyjegy nélkül. Az utazás ebben a kategóriában hihetetlenül olcsó, a vonatok azonban nagymértékben zajosak és mindig teljesen elfoglaltak, ezért csak a rövidebb utakra alkalmasak. Hosszabb távra mindenképpen kényelmesebb osztályra szóló jegyet vásárolnunk. Ha sokat szeretnénk használni a vasutat, érdemes kiváltani az IndrailPass-t, amellyel 90 napon keresztül korlátlanul vonatozhatunk országhatáron belül.

Autóbusszal
Bár a tömegközlekedés legkedveltebb eszköze a vasút, sok település nem közelíthető meg vonattal. A buszjáratok sokszor sűrűbben is járnak a vasútnál.Utazhatunk magánjárattal is, amelyek közül a legmodernebbek a nagyvárosok között járnak, sokszor csomagtartót is találunk ezeken a járműveken.

Repülővel
A nagyvárosok között a légiközlekedés a leggyorsabb, ám jóval drágább is az összes többi eszköznél. A járatok gyakran késnek ugyan, de még így is sok időt spórolunk, ha repülővel utazunk. Egyetlen állami repülőtársaság létezik: az Indian Airlines. Majdnem 150 járattal és a legnagyobb indiai városok között belföldi járatokat is közlekedtet. A legjelentősebb magántársaság a Jet Airways. Mindkét társaság az engedmények széles skáláját nyújtja – gyerekeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak és a hűséges ügyfeleknek.

Egészségügy

Indiában a közegészségügyi helyzet, illetve tágabb értelemben a tisztaság hiánya jelentheti az utazó számára a legnagyobb kihívást. Érdemes ezért útikönyvekből tájékozódni az adott helyre jellemző körülményekről, ajánlott szállásokról, éttermekről. A vezetékes víz nem iható, fogat ne mossunk vele, de palackozott víz mindenütt kapható. A jégkockát csapvízből készítik.Az európai színvonalhoz közelítő szolgáltatások az Európában megszokottnál is magasabb árfekvésűek, erre javasolt felkészülni, időben tájékozódni.Viszonylag magas a dengue-láz kockázata. Maláriával és chikungunya-lázzal is fertőzött területek India számos vidékén találhatóak, de a nagyobb városokban maláriás illetve chikungunya fertőzés ritkán fordul elő.A kórházi ellátás világszínvonalú mind szolgáltatásait, mind árait tekintve.

A malária-fertőzés esélyét minimálisra csökkenthetjük, ha megfelelően védekezünk a szúnyogcsípés ellen. Érdemes csuklónál és bokánál gumizott, hosszú ujjú, szellős ruhákat viselni, éjszaka pedig szúnyoghálóval vegyük körül az ágyunkat. A Magyarországon kapható szúnyogriasztó szerek Indiában nem hatékonyak, mindenképpen helyben vegyünk ilyesmit. A malária megelőzésének leghatékonyabb módja malária elleni gyógyszer alkalmazása, védőoltás ellene jelenleg nincs. A készítmények szedését két héttel az utazás előtt, vagy más gyógyszertípus esetében az utazás előtt egy-két nappal kell elkezdeni. Mielőtt elutazunk, kérjük orvos segítségét, hiszen a különféle maláriatípusok ellen más-más gyógyszer hat, illetve az alkoholfogyasztásra és a napozásra vonatkozó korlátozások tekintetében is eltérőek a készítmények. Indiában a chloroquine hatóanyagú malária ellenes készítmények nem javasoltak, mert ezen a területen a chloroquine nem hatékony a malária megelőzésére.

Ha Indiába utazunk, mindenképpen javasolt a Hepatitis A és B, a hastífusz és az agyhártyagyulladás elleni védőoltás.

Hasznos címek, telefonszámok

Nagykövetség: Új Delhi - 110-021, 2/50-M NitiMarg,Chanakyapuri,

  • Előhívó: (00)-(91)-(11)
  • Telefon: 2611-4737, 2611-4738, 2611-4739, 2611-4740
  • Ügyelet konzuli ügyekben, kizárólag vészhelyzetben: 0091-87-5030-3555
  • Fax: 2688-6749
  • E-mail:mission.del@mfa.gov.hu
  • Honlap:www.mfa.gov.hu/emb/newdelhi
  • Nagykövet: Dr. Terényi János

 

  • Rendőrség: 100
  • Turistarendőrség: 103

Közbiztonság

India a terrorveszélynek  kitett ország, ezért egyes részeire utazniellenjavallt. A lehetséges célpontok elsősorban a nagy tömegeket vonzó bevásárlóközpontok, piacok, közlekedési csomópontok, repülőterek, vasútállomások, illetve a külföldiek által előszeretettel látogatott helyszínek. Megszaporodtak a külföldi turisták sérelmére elkövetett csalások. Ragaszkodjunk az előre lefoglalt szállásunkhoz. Ha a taxis nem az előre megbeszélt címre visz minket, ne fizessük ki, ne vegyük igénybe a szolgáltatást, amit éppen próbál ránk erőltetni.

Nyitva tartás

  • Bankok: hétfőtől péntekig 9:00-18:00, szombaton 10:00-12:00
  • Postahivatalok: hétfőtől szombatig 10:00-17:00
  • Áruházak és üzletek: 9:00-19:30
  • Múzeumok: keddtől vasárnapig 9:00-18:00, hétfőn zárva tartanak

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez kérjük, válasszon az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Delhi
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)
  • JAN
  • FEBR
  • MÁRC
  • ÁPR
  • MÁJ
  • JÚN
  • JÚL
  • AUG
  • SZEPT
  • OKT
  • NOV
  • DEC
  • 21°
  • 24°
  • 29°
  • 36°
  • 41°
  • 39°
  • 35°
  • 34°
  • 34°
  • 34°
  • 28°
  • 23°
  • 10°
  • 14°
  • 20°
  • 26°
  • 28°
  • 27°
  • 26°
  • 24°
  • 17°
  • 11°
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • 8
  • 8
  • 8
  • 9
  • 9
  • 8
  • 6
  • 6
  • 7
  • 9
  • 9
  • 8
  • 1
  • 2
  • 2
  • 1
  • 2
  • 6
  • 11
  • 11
  • 6
  • -
  • -
  • 1
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot lát, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatja el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írja meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást talált!

Indiai desztinációk

Goa Dél-India

Indiai utazás

India utazás

India számtalan élmény és egzotikus helyek hazája. Csillogó fények és gazdag kultúra jellemzi az országot, legyen szó pazar építményekről, templomokról, vagy sírhelyekről. Az országban számos kultúra és vallás békében megfér egymás mellett. Ezen oknál fogva is, Indiában megvan az a képesség, hogy bármilyen típusú turistát magához vonzzon, és magába bolondítson. India utazás ajánlataink között biztosan mindenki talál egy számára megfelelő indiai utazást, körutazást. Válogasson indiai utazási ajánltainkból!

 

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!