Találatok szűrése (10)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Lista nézet Táblázatos nézet

Ez a kis ország gazdagabb történelmi, művészeti és építészeti örökséget mondhat a magáénak, mint sok nagyobb és hangosabb szomszédja: itt található több is Európa legszebb középkori városai közül: Antwerpen, Brugge, Gent, és Leuven. Sokak szerint ezek a települések izgalmasabbak és szebbek, mint az Európai Unió székhelyének is otthont adó főváros, Brüsszel, de azért itt is simán el lehet tölteni 2-3 napot üresjáratok nélkül.

Az EU központjaként nem meglepő, hogy a belgák egész évben fesztiválokra és ünnepségekre készülődnek. Jókat enni vagy jó társaságban sörözni a legkedveltebb nemzeti időtöltések közé tartozik, és ezt szeretik megosztani az országukba látogatókkal is. Csak miheztartás végett: Belgiumban kb. 800 féle sört forgalmaznak, a flamand péksütemények pedig messzeföldön híresek.

 

Időjárás

Belgiumban sokszor esik az eső, de minimum be van borulva. Ez persze kicsit túlzás, de az tény, hogy az év bármely időszakában számíthatunk az esőre. Ne induljunk el esernyő vagy esőkabát nélkül városnéző körútra. A hőmérő higanyszála pedig még nyáron sem nagyon kúszik 25 fok fölé.

Közlekedés

Belgium Európa egyik legfejlettebb és legsűrűbb vasúti-, közúti- és hajózási hálózatával rendelkezik. Autót sem nagyon érdemes bérelni, hiszen tömegközlekedéssel gyakorlatilag minden könnyedén megközelíthető, és olcsóbb, gyorsabb módja is az utazásnak, mint az autóbérlés. Sokan egyfajta bázisként használják Brüsszelt európai körutazásukhoz, hiszen pl. Párizs a 300 km/órával közlekedő Thalys-szal egy óra alatt elérhető, de London is bő egyórás utazás. A nemzetközi repülőterekről a Föld bármely pontja elérhető. Belföldi légiforgalom nincs, az országban az autópályák használata díjmentes. Gyakoriak és nagyon alaposak a közúti ellenőrzések.Brüsszel belvárosát gyalog vagy kerékpárral érdemes bejárni (sok helyen lehet bérelni), de villamossal is megközelíthető minden.

Egészségügy

Az egészségügyi ellátási rendszer magasa színvonalú, Európai Egészségbiztosítási Kártyával vehetjük igénybe.

Ünnepek

  • január 1.: Újév
  • március/április: Húsvét hétfő
  • május 1.: a munka ünnepe
  • május-június: Áldozócsütörtök (a húsvét utáni hatodik csütörtök)
  • június: Pünkösd hétfő (a húsvét utáni hetedik hétfő)
  • július 21. (I. Lipót trónra lépésének évfordulója),
  • augusztus 15.: Nagyboldogasszony ünnepe
  • november 1.: Mindenszentek napja
  • november 11.: az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény napja
  • december 25.: karácsony

Hasznos címek, telefonszámok

Nagykövetség: Brüsszel, 44, Avenue du Vert Chasseur, 1180

  • Előhívó: 00-32-2
  • Telefon: 348-18-00
  • Ügyelet: 346-52-70
  • Fax:347-60-28 (titkárság)
  • Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: dr. Kovács Tamás Iván
  • E-mail:bxl.missions@mfa.gov.hu
  • Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/brussels

 

  • Általános segélyhívó: 112
  • Rendőrség: 101
  • Mentők, tűzoltóság: 100

Közbiztonság

Belgium közbiztonsága jónak mondható, de a nagyvárosokban, turistalátványosságoknál azért nem árt az elővigyázatosság, az esetleges zsebtolvajlások, lopások miatt.

Nyitva tartás

  • Csokoládéboltok: 9:00-22:00
  • Antik piac a Sablon téren: szombaton 9:00-18:00, vasárnap 9:00-13:30
  • Bolhapiac minden nap a Place du Jeu de balles/VosSenplein téren
  • Atomium: mindennap 10:00-18:00, a jegypénztár 17:30-kor bezár
  • Üzletek: 10:00-18:00/19:00, a kisebb boltok ebédidőre bezárnak
  • Múzeumok általában: 9:00-17:00
  • Parlamentarium (Az EP Látogatóközpontja):
    - Hétfő: 13:00–18:00
    - Kedd, szerda: 9:00–20:00
    - Csütörtök, péntek: 9:00–18:00
    - Hétvége: 10:00–17:00
    - Zárva: január 1., május 1., november 24–25., december 31.

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez kérjük, válasszon az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Brüsszel
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)
  • JAN
  • FEBR
  • MÁRC
  • ÁPR
  • MÁJ
  • JÚN
  • JÚL
  • AUG
  • SZEPT
  • OKT
  • NOV
  • DEC
  • 10°
  • 14°
  • 18°
  • 20°
  • 23°
  • 22°
  • 19°
  • 14°
  • -
  • -
  • 11°
  • 13°
  • 13°
  • 10°
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • 59
  • 77
  • 114
  • 159
  • 191
  • 188
  • 201
  • 190
  • 143
  • 113
  • 66
  • 45
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot lát, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatja el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írja meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást talált!

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!