Találatok szűrése (30)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Lista nézet Táblázatos nézet

Ausztria 1,6 millió lakosú fővárosa a császári hagyományok és az aktuális kreativitás jól sikerült összhangjával várja a látogatókat. A metropolisz egy igazán impozáns kulturális kínálattal, érdekes látnivalók egész sorával, a közismert Bécsi vendégszeretettel, borozókkal és kávéházakkal csábít felejthetetlen kikapcsolódásra.
 

Bécs történelme egészen a Krisztus utáni elsõ évszázadig nyúlik vissza, amikor is a római megalapították a Vindobona katonai tábort. A város mai képét mindenek elõtt a barokk épületek határozzák meg. Ezek nagyrészt Mária Terézia császárné és Ferenc József császár uralkodása alatt épültek.

Császári pompával találkozhatnak a látogatók a Schönbrunni kastélyban is, a császárok egykori nyári rezidenciájában, amely varázslatos parkokkal, pálmaházzal, üvegházzal és egy állatkerttel csábítja a turistákat. A Hofburgban, ahonnan a császári birodalmat irányították, a vendégek elmerülhetnek a császári élet mindennapjaiban.

A Belvedere barokk kastélya ma az osztrák galériának ad otthont, amely Klimt és Kokoschka, valamint Schiele kiemelkedõ alkotásait vonultatja fel. Bécs ismertetõjegyei: a gótikus Szt. István dóm a központban, a Bécsi Praterben található óriáskerék, és a Spanyol Lovasiskola a híres lipicai ménekkel.


Ámulatos Bécs

Bécs nemzetközi színvonalú múzeumokkal és gyûjteményekkel várja a látogatókat – a Mûvészettörténeti Múzeum és a világszínvonalú Bruegel festmények, a Múzeumi Negyed a Leopold Múzeummal (Schiele!), a Modern Mûvészetek Múzeumával, az Építészetek Központjával és a Mûcsarnokkal igen jelentõs kulturális negyednek számít. Az Albertina a világ legnagyobb grafikai gyûjteményével (60.000 rajz, 1 millió grafika). A Liechtenstein Múzeum pedig barokk életkedvvel varázsolja el a látogatókat.

Bécs a zene városaként is nemzetközi hírnévnek örvend. Zeneszerzõk, mint Strauß, Mozart, Beethoven és Haydn alkottak a városban. A Bécsi Filharmonikusok a világ élvonalához tartoznak, az Állami Operaházat a nemzetközileg is elismert operaházak között tartják számon, a Bécsi Fiúkórus pedig az egész világon elbûvöli a zene kedvelõit. Bécs tehát zenei fõvárosként is megállja a helyét.

A hagyományos (kávéház, borozó) és vadonatúj éttermek és üzletek, valamint a nemzetközi hírnévnek is örvendõ események (pl. Life Ball) egyedülálló életérzést közvetítenek. Bécs azonban egy további különlegességgel is szolgál: egy nagyvároshoz képest rendkívül sok a zöld park és pihenõ terület, mint például a Bécsi erdõ, a Praterauen vagy a Duna-sziget.

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez válassz az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Bécs
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)
  • JAN
  • FEBR
  • MÁRC
  • ÁPR
  • MÁJ
  • JÚN
  • JÚL
  • AUG
  • SZEPT
  • OKT
  • NOV
  • DEC
  • 14°
  • 19°
  • 22°
  • 25°
  • 24°
  • 20°
  • 14°
  • -4°
  • -2°
  • 10°
  • 13°
  • 15°
  • 15°
  • 11°
  • -1°
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • 2
  • 3
  • 4
  • 6
  • 7
  • 8
  • 8
  • 8
  • 7
  • 5
  • 2
  • 1
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot látsz, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatod el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írd meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást találtál!

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizd email fiókodat, a hírlevél feliratkozást aktiválnod kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizd email fiókodat, a hírlevél feliratkozást aktiválnod kell!