Találatok szűrése (9)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Lista nézet Táblázatos nézet

A Fekete tenger bolgár partvidékén aligha találunk védettebb települést ennél a sziklás, viszonylag magas félszigetnél, melyet a szárazfölddel csak egy keskeny, 10 méter széles, 300 méter hosszú földnyelv köt össze.

Neszebar (Несебър) város Bulgáriában, a Fekete-tenger partján, az ókori Mesembria (görögül: Μεσημβρια, Meszémbria) helyén terül el. A város műemlékekben gazdag ókori részét, amely egy félszigeten helyezkedik el, az UNESCO 1983-ban felvette a Világörökség listájára.

I.e. 510-ben a görögök alapították Neszebart-ősi nevén Meszembriát, trák település helyén.

A görögök elűzték az itt élő trákokat, s településük helyén nagy kőkockából rakott várat építettek. A várfalak fogadják ma is az ideérkezőket. Ebben a kereskedelmi szempontból fontos városkában több mint negyven templom épült az 5. és 6. század folyamán. A város sokfajta hódító törekvés célpontja volt, rómaiak, bizánciak, bolgárok, törökök küzdöttek birtoklásáért. Egyik hódító kezéből a másikba került, lehanyatlott majd ismét felvirágzott, folytatta kereskedelmét távoli országokkal, építette hajóit. Az öt évszázados török uralom vetett véget virágzásának.

Az orosz-török háború idején a város végső pusztulásnak indult. 1788-ban egy osztrák utazó feljegyzése szerint még 30 jó állapotban levő templom emelkedett itt. 1828-29-es háború során a szárazföldről és a tengerről is rommá lőtték az oroszok a várost. 1885 körül épültek a görög építészeti jegyeket magán hordozó, de az újjászületés stílusjegyeit ötvöző épületek a városban. Neszebar aktív kereskedelmi szerepe még a 18 században szűnt meg, ma már csak a halászatból és a turizmusból él. Neszebártól 4 km-re található az ismert üdülőhely- Napospart, 38 km-re délre Burgasz, 100 km-re északi irányban Várna és 430 km a fővárostól való távolsága.

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez kérjük, válasszon az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Neszebár
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot lát, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatja el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írja meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást talált!

Infóvonal

+36 1 322 0032
+36 70 469-9890

Nyitva tartás

H-P:10:00 - 18:00
SZ-V:ZÁRVA

A travelorigo.com munkatársai több mint 10 év online utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók kéréseit!

A travelorigo.com weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. A jelentkezés elküldésével nem jön létre utazási szerződés! Az utazási szerződés a jelentkezésre küldött visszaigazolás alapján, a visszaigazolásban írásban rögzített feltételek szerint az utazási díj előlegének megfizetése és a kért dokumentumok aláírt példányainak visszajuttatása után, a szabad helyek függvényében jön létre a Travelorigo Hungary Kft. illetve utazásszervező partnereinek utazási feltételei és utazási szerződései alapján! A honlapon szereplő helyesírási hibákért, az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a Travelorigo Hungary Kft. által írásban visszaigazolt árak, árajánlatok tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében! Ön, mint felhasználó elfogadta és értelmezte ezen felhívást, bárminemű megrendelés vagy ajánlatkérés leadásánál.

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!